|
|
Magyarok és a társasjátékok
Ebben szeretne segítségünkre lenni a Magyar Társasjátékdíj, melyet 2010. óta hozzáértő zsűri ítél oda minden évben az arra érdemes társasjátéknak. A jelölt játékoknak több kritériumnak is meg kell felelniük. Mivel magyar díjról van szó, az első számú kritérium, hogy teljesen magyar nyelvű legyen. Fontos az is, hogy könnyen érthető, 30-60 perc alatt lejátszható és családbarát legyen, tehát kellemes, könnyed játékot, ugyanakkor a felnőttek számára is kellő stratégiai kihívást nyújtson. A nevezett, a jelölt és a díjazott játékok listájával a nem gyakorlott játékosoknak, hétköznapi embereknek kívánnak irányelvet nyújtani és segítséget adni a választáshoz. Minden évben több tucatnyi játékot válogatnak be, azonban a jelölésig csak 4 játék jut el, melyet a zsűri tagok, többszöri tesztelés után választanak ki. A díjról részletesebben itt tájékozódhatsz: A Magyar Társasjátékdíj 2012-es évben a Magyar Társasjátékdíjra az alábbi játékokat jelölték:
A Magyar Társasjátékdíjat 2012-ben a Mamutvadász kapta, melyet a zsűri az év legjobb, magyar nyelvű családi játékának választott. Ez a játék a kőkorszakban játszódik és a játékosok egy-egy ősemberi törzs 4-4 tagját irányítják. Feladatod, hogy a nyári évszak során minél több élelmet, fegyvert és készletet halmozz fel, megkönnyítve törzsöd életét a téli időszakra. A játék alatt egy lapkákból véletlenszerűen kirakott területen kell mozogni és lapkákat gyűjtögetni. Aki a legjobban taktikázik és a legtöbbet érő készletet halmozza fel, az nyeri majd a játékot. A játékról a fenti linken bővebben is olvashatsz, sőt meg is vásárolhatod vagy a boltban ki is kölcsönözheted. További hasznos linkek: Remélem, sikerült némi hasznos információval bővíteni tudásotokat. Végül szeretnék mindenkit buzdítani arra, hogy próbáljon ki minél több játékot! A társasjáték egy igazán kiváló időtöltés, mely összehozza a barátokat és a családot. Egy játékos délután szintén kiváló alkalom új emberekkel való ismerkedésre. No és nem utolsó sorban a legtöbb játék kiválóan fejleszti a logikus gondolkodást és a szociális érzéket. A játékok során sokan megtanulnak veszíteni...vagy nem! :) Az oldalunkon több száz játékból válogathatsz, sőt a nálunk kapható összes alapjátékot ki is kölcsönözheted. A kölcsönzés további részleteit itt találod. |



























Gondolom nem árulok el nagy újdonságot, ha azt állítom, hogy a társasjátékos élet Magyarországon még nem igazán kifejlett. Az emberek többsége még a társasjáték fogalmával és típusaival sincs teljesen tisztában. Ezért sokan gondban vannak, ha a gyerekeknek, családnak vagy barátoknak szeretnének társasjátékot venni ajándékba. Vajon tetszeni fog nekik? Fognak vele egyáltalán játszani? Érdekli-e őket, megértik-e majd a szabályokat?


