Sindzse szeme

Antikvár Könyv
 
0 értékelés
  • Rövid leírás
  • Tulajdonságok
  • A sorozat többi darabja
  • Vélemények

Nemzetközileg elismert tudósokból álló expedíció gyülekezik Katmanduban, Nepál fővárosában, hogy feltárja a Himalája egyik kevéssé ismert területét. Jakháton indulnak el első úti céljuk, Khangpa kolostora felé, ahol találkozniuk kell megbízójukkal, egy bizonyos Mr. Thompsonnal. Mr. Lawrence, az angol állampolgárságú, de magyar származású „bogarász”, azaz tudós biológus kezdettől fogva gyanítja, hogy valami nincs rendben az expedíció körül. Hiszen manapság már nemigen szokás komplex expedíciókat indítani ismeretlen területek feltárására. Ráadásul a Himalája nem is olyan ismeretlen, mint sokan hiszik. Furcsa a megbízó személye is: Mr. Thompson igazán bőkezű a részvételi díjak kifizetésekor, ám azóta mintha nem is érdekelné a társaság sorsa. Vagy valami egészen más célja van vele? Mert az expedíció összetétele is csak első pillantásra olyan magától értetődően természetes. Az is gyanús véletlen, hogy alig pár hónapja indult útnak egy másik expedíció, hasonló összetételben, azonos céllal, és ugyanarra a területre, s azóta semmi hír róla. Megannyi gyanús körülmény. Aztán az első szálláshelyen holtan találják sátrában az ír résztvevőt, O’Harát, aki néhány perccel korábban részegen megátkozta a hegy istenét; mellében tibeti áldozókés, purbu. A serpák babonás rémületükben azonnal visszafordulnának, ám ekkor megjelenik a hágó felett Sindzse szeme…

Sindzse szeme

Szerző: Lawrence, Leslie L.
Kiadó: Albatrosz
Kiadás éve: 1989
Címkék: Krimi, Thriller, Önálló regény,
Nincs más termék ebben a sorozatban.
Ehhez a termékhez még senki nem írt értékelést, vagy véleményt.
Ha ismered ezt a játékot, oszd meg véleményedet a többiekkel, segíts nekik a választásban. He tetszik a játék, akkor azért, hogy minél többen játszák, ha nem tetszik, akkor azért, hogy nehogy véletlenül megvegyék.
Írd meg a véleményedet
Ehhoz először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál itt az idő. Aztán gyere ide vissza és folytasd a véleményed megírását.Bejelentkezés & Regisztrálás

Szállítás bárhová

Ingyen szállítás Magyarországon belül 12000,- fölött.

Rendelés telefonon vagy neten

Bármikor lemondhatod

Fizetési lehetőségek

Készpénzzel, Bankkártyával vagy Átutalással

60 napig teljes áron

Beszámítjuk bontatlan játékodat