Tengerészek

Új Könyv

Adatok:

Szerző: Kloos, Marko

Kiadó: Agave Könyvek Kiadó Kft.

Kiadás éve: 2018

Sorozat: Frontvonalak

Sorozat hanyadik része: 3

Értékelések:

0

A pontok átlaga


0 értékelés

Írj értékelést

Címkék:

Sci-fi
Ajandekutalvány

A ​nyurgák már a naprendszerünk szélén gyülekeznek. Megerősítették a pozíciójukat a leigázott Marson, a hajóik pedig a Föld felé fordulva állnak, készen állva az újabb hódításra. Eközben Andrew Grayson és a Nemzetközösség erői egy másik csillagrendszerben rekedtek az Új-Svalbardi kolónián. Az idegenek blokádja miatt már az éhezés és a végső pusztulás fenyegeti őket, ezért lehetetlen küldetésre vállalkoznak: a sinoruszok erőivel összefogva megpróbálnak keresztül lopakodni egyetlen űrhajóval a nyurgák által ellenőrzött űrben, hogy feltölthessék a készleteiket, és továbbra is fenntarthassák az emberiség legtávolabbi bástyáját az ismeretlen világokban. Utuk óriási veszélyekkel és kellemetlen meglepetésekkel teli, melynek során ismét rádöbbennek arra, hogy a háborúban nincsenek szabályok.

A Tengerészek az újkori katonai sci-fik egyik legjobban sikerült darabja. Marko Kloos ezután a kötet után vált végérvényesen a műfaj jelenlegi legjobbjává. Az izgalmas földi és űrcsatákat a hiteles katonai szóhasználat teszi még egyedibbé, miközben az olvasó egy olyan történet részese lehet, amit egyhamar nem felejt el.

A Frontvonalak sorozat többi tagja:

1-8 a(z) összesen 8 elemből
3402,- Ft
Előrendelhető
Várható érkezés: 4-5 nap
Ingyenes szállítás 18000,- Ft felett, kizárólag GLS szállítás esetén
3132,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban is
Ingyenes szállítás 18000,- Ft felett, kizárólag GLS szállítás esetén
3132,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban is
Ingyenes szállítás 18000,- Ft felett, kizárólag GLS szállítás esetén
1000,- Ft
Nem rendelhető
Előjegyezhető bejelentkezés után
Ingyenes szállítás 18000,- Ft felett, kizárólag GLS szállítás esetén
1950,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban is
Ingyenes szállítás 18000,- Ft felett, kizárólag GLS szállítás esetén
2000,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban is
Ingyenes szállítás 18000,- Ft felett, kizárólag GLS szállítás esetén
2000,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban is
Ingyenes szállítás 18000,- Ft felett, kizárólag GLS szállítás esetén
1990,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban is
Ingyenes szállítás 18000,- Ft felett, kizárólag GLS szállítás esetén

Értékelések

Ehhez a termékhez még senki nem írt értékelést, véleményt.
Ha ismered ezt a játékot, értékeld és oszd meg véleményedet a többiekkel, segíts nekik a választásban. He tetszik a játék, akkor azért, hogy minél többen játszák, ha nem tetszik, akkor azért, hogy nehogy véletlenül megvegyék.

Értékeld ezt a terméket és írd meg a véleményedet

Ehhoz először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál itt az idő. Aztán gyere ide vissza és folytasd a véleményed megírását.Bejelentkezés & Regisztrálás

Szállítás bárhová

Ingyen szállítás Magyarországon belül 18000,- fölött, kizárólag GLS szállítás esetén.

Rendelés telefonon vagy neten

Bármikor lemondhatod

Fizetési lehetőségek

Készpénzzel, Bankkártyával vagy Átutalással

60 napig teljes áron

Beszámítjuk bontatlan játékodat

Írj értékelést!
Az oldal a működéséhez szükséges sütiket használ.