Társasjáték bolt. Fantasy / Sci-Fi könyvesbolt és antikvárium. Szerepjáték. Terepasztalos játék.

A Consumed by the Void nem egyszerűen újabb nyomozókat és kihívásokat ad a Horror on the Orient Expresshez, hanem egy új dimenzióval bővíti a játékot: a döntéseink következményei a későbbi küldetésekre is hatással lesznek.

A kiegészítő öt forgatókönyvből áll, amelyek fokozatosan vezetnek be új mechanikákat. Egyelőre a második fejezetnél tartok, de az eddigiek alapján ez kifejezetten jól működik. Az új elemek nem érződnek erőltetettnek, természetesen épülnek rá az alapjáték már amúgy is összetett rendszerére.
Új helyszínek, egy különleges nyomozó, veszélyes szertartások és a vonatkocsikhoz kapcsolódó portálok teremtenek új kihívásokat. Különösen tetszik, hogy a beszélgetések mechanikája is tovább fejlődik: bizonyos tokeneket végleg eltávolíthatunk, másokat feloldhatunk, így mi magunk alakítjuk a későbbi lehetőségeinket.

A legnagyobb újdonság számomra a kampányjelleg. A megszerzett előnyök, traumák és döntéseink következményei velünk maradnak. A játék emlékszik arra, amit tettünk.

Fontos viszont, hogy ez nem kezdőknek szánt kiegészítő. Érdemes már alaposan ismerni az alapjátékot, mert csak így tudjuk előre felmérni, hogy az új mechanikák milyen változásokat hoznak, és hogyan befolyásolják a stratégiánkat.

Két forgatókönyv alapján még korai lenne végleges ítéletet mondani, de az első benyomásaim nagyon pozitívak. A Consumed by the Void nem akarja újra feltalálni az Orient Expresst. Inkább okosan továbbépíti azt, amiért az alapjátékot megszerettem: az egymásba kapcsolódó mechanikákat, a folyamatos döntéskényszert és azt az érzést, hogy minden döntésünknek súlya van.

Jópofa kis játék, de jó memória kell hozzá!

Nagyon szép kivitelezésű, könnyen tanulható és tanítható, jó élményt nyújtó játék.

Körülbelül két éve figyeltem fel a játékra Csibu egyik régebbi videójában, amikor még a Kickstarter-kampánya zajlott. Érdekesnek tűnt, de akkor úgy gondoltam, hogy ez is csak egy túlságosan „színes-szagos”, ameritrash társasjáték lesz, ahol a látvány fontosabb, mint a tartalom. Szerencsére tévedtem, bár színes és szagos, de tartalmas is.

A Lovecraft világából táplálkozó kooperatív kalandjáték lenyűgöző látványt nyújt. A részletgazdag, háromdimenziós vonat, a minik és az egyre szaporodó szörnyek különösen hangulatossá teszik a játékot.
A játék igazi erőssége az egymásba kapcsolódó mechanikákban és az ezekből megszülető változatos történetekben rejlik.

A játékosok különleges képességekkel rendelkező nyomozókat alakítanak, akiknek az utasok között rejtőzködő szektatagokat kell leleplezniük, miközben természetfeletti fenyegetésekkel küzdenek, és igyekeznek megakadályozni, hogy a vonat a végzetébe rohanjon.

Miközben az egyik játékos nyomokat gyűjt, a másik szörnyeket próbál feltartóztatni, a harmadik pedig az egyre rosszabb állapotba kerülő utasokat menti. Közben a portálok újabb veszélyeket teremtenek, a vámpír szedi áldozatait, a rituálék előrehaladnak, az erőforrások pedig vészesen fogynak.

A játék egyik legjobb tulajdonsága, hogy folyamatosan nehéz döntések elé állít. Ritkán van elegendő akciónk minden probléma megoldására, ezért nem az a kérdés, hogy mit szeretnénk megtenni, hanem hogy melyik katasztrófát engedhetjük meg magunknak.

Összetett, de átgondolt mechanikák

A játék egyik legérdekesebb eleme a nyomozás. A hat gyanúsított között megbújó szektatagok azonosítása valódi együttműködést és logikus következtetéseket kíván. Nem feltétlenül szükséges minden nyomot felfednünk: néha néhány információ is elegendő ahhoz, hogy kizárásos alapon megtaláljuk a bűnösöket.

Különösen tetszett az utasokkal folytatott beszélgetések megoldása. A készítők ezt egy ötletes, zsákból történő tokenhúzással szimulálják, ami egyszerre teremt bizonytalanságot és izgalmat. Soha nem tudhatjuk biztosan, milyen eredménnyel zárul egy beszélgetés, mikor hagyjuk abba, sikerül-e egyáltalán hasznos információhoz jutnunk.

Számomra ez a játék egyik legélvezetesebb mechanikája lett. Szinte minden körben azt vártam, mikor nyílik végre lehetőségem ismét szóba elegyedni valamelyik utassal. Ritka, amikor egy ilyen egyszerű megoldás ennyire jól képes visszaadni a nyomozás hangulatát.

Az eseménytábla működése szintén nagyszerű ötlet. Az események aktiválását itt is zsákból történő tokenhúzással oldották meg, de úgy, hogy a véletlen mellett a tervezhetőség is szerepet kap. Három különböző eseménytoken előkerülése indítja el az események láncolatát, ami átlagosan minden harmadik-negyedik körben következik be.

A rendszer szépsége, hogy amikor már két különböző tokent látunk az eseménytáblán, tudjuk, hogy közeleg a baj. Így előre felkészülhetünk a várható következményekre, átgondolhatjuk a következő lépéseinket, vagy megpróbálhatjuk megelőzni a legsúlyosabb problémákat.

A bizonytalanság tehát megmarad, de nem érezzük teljesen kiszolgáltatottnak magunkat a szerencsének. Számomra ez az egyik legjobb példája annak, hogyan lehet egy véletlenre épülő mechanikából valódi stratégiai döntési helyzetet teremteni.

A karakterek fejlődése szintén jól sikerült. Az új képességek megszerzése és a meglévők fejlesztése érezhetően befolyásolja a játékot. A különböző nyomozók eltérő stratégiákat támogatnak, így a csapat összetétele sem mellékes.

Különösen tetszik, hogy a játék nem pusztán a szörnyek legyőzéséről szól. Az utasok állapotának kezelése, az esszenciával való gazdálkodás, a vonat sebességének megválasztása és a megfelelően időzített akciók legalább olyan fontosak, mint a harc.

A játék legnagyobb erőssége egyben az egyik gyengesége is: rengeteg egymással összefüggő szabályt kell fejben tartanunk.

Az első néhány parti során könnyű megfeledkezni egy-egy hatásról vagy elveszni az adminisztrációban. A szörnyek aktiválása, az utasok állapotváltozásai, a portálok és a rituálék kezelése komoly figyelmet követel. Az előkészítés sem rövid, az asztali helyigény pedig kifejezetten jelentős.

Emellett két kisebb, de számomra bosszantó problémával is találkoztam.

Az első a miniatűrök azonosíthatósága. Két figura talpának színe nem egyezik meg a hozzájuk tartozó karakterlap színével, ami megnehezíti a gyors beazonosításukat. Egy kis festéssel szerencsére könnyen orvosolható, de egy ilyen gondosan kidolgozott játéknál meglepő figyelmetlenség.

A második az akciók nyomon követése. Egy körben egy főakciót és két alapakciót hajthatunk végre. Ez egyszerűnek hangzik, de miközben megbeszéljük a lehetőségeinket, stratégiát tervezünk, könnyen elveszítjük a fonalat. Vajon már végrehajtottam a főakciómat? Hány alapakcióm maradt?

Erre egy nagyon egyszerű megoldást találtam: három jelölőkockát használunk, kettőt azonos színben az alapakciókhoz, egy harmadikat pedig eltérő színben a főakcióhoz. Minden végrehajtott akció után az akciólapkára helyezzük a megfelelő kockát, így azonnal látható, milyen lehetőségeink maradtak. Apróságnak tűnik, de egy ilyen összetett, sok közös gondolkodást igénylő játéknál meglepően sokat javít a játékélményen.

Szerencsére a kezdeti nehézségek csökkennek, ahogy megismerjük a rendszert. Néhány parti után az események kezelése rutinszerűbbé válik, és egyre inkább a stratégiai döntésekre koncentrálhatunk.

Történetek

Számomra az ilyen típusú játékok egyik legfontosabb mércéje, hogy képesek-e emlékezetes történeteket létrehozni. A Horror on the Orient Express ebben különösen erős.

A különböző rituálék, útvonalak, karakterek és kiegészítők ráadásul komoly változatosságot ígérnek. Az újrajátszhatóság nem pusztán a véletlenen múlik, hanem azon is, hogy mennyire különböző megoldásokat találunk ugyanazokra a problémákra.

Összegzés

A Horror on the Orient Express nem hibátlan játék. Hosszú az előkészítése, összetett a szabályrendszere, és időnként a sok adminisztráció megtörheti a lendületét. Néhány apró használhatósági hiányosság is bosszantó lehet, bár ezek szerencsére könnyen orvosolhatók. Mindezek ellenére egy rendkívül hangulatos, stratégiailag érdekes és tartalmas kooperatív társasjáték.
Legnagyobb erénye, hogy a különféle mechanikák nem öncélúan kerültek egymás mellé. A nyomozás, a harc, karakter fejlődés, varázslatok alkalmazása, az erőforrás-gazdálkodás és az utasok megmentése egyetlen összefüggő rendszert alkot, amely folyamatos feszültséget teremt.
Aki gyors, könnyen tanulható társasjátékot keres, annak aligha ez lesz a megfelelő választás. Aki viszont szereti az összetett kooperatív játékokat, a nehéz döntéseket és a lovecrafti horror nyomasztó hangulatát, annak az Orient Express igazán különleges élményt kínál.

A jelentések szerint ugyanazoktól a gyártási nüanszoktól mérgezett kiadás, mint a játék KS verziója.
A szabályrendszer remek, pillanatok alatt tanulható, és az alapmechanikára bátran mondhatjuk, hogy egyszerű, de nagyszerű.
A kiötlött kalandok is jópofák, illenek a Korongvilágra.

A gyártási minsőég viszont olyan, amit a néhai Sir Terry is kifigurázott volna a regényeiben. Nincs értelme egy pakli kártyát mellékelni a játékhoz, ha vékonyabbak a lapok, mint egy szalvéta. A kockákra a számok teljesen egyenetlenül vannak ráütve, a komponensek vegyes minőségűek. Ezt sajnos muszáj figyelembe venni.

A Thunder Road: Vendetta pont az a játék, ahol az egyszerű szabályok mögött komoly káosz és folyamatos feszültség lapul! Közös tér, ütközések, kemény taktikai döntések, és persze lehet rendesen ki… a másikkal. Itt nem elég gyorsnak lenni, néha az is számít, hogyan teszel keresztbe az ellenfeleidnek. Egyszerű, pörgős, gonoszkodós és kellően feszült – igazi adrenalinbomba az asztalon! Ne várjatok vele kötelező db minden asztalra . ❤️