Nyugaton évtizedek óta az első modern antiutópiaként tartják számon Jevgenyij Zamjatyin 1920-ban született s egy évvel később be is tiltott regényét. Elemzések tucatjai születtek róla, miközben a világ "szocialista" felén emlegetni sem volt tanácsos az "antikommunista irodalomnak" ezt az alapművét, amelyben Zamjatyin, a század egyik legérdekesebb orosz írója sokak szerint prófétaként látta előre a sztálinizmus legfőbb vonásait. Vitatható, hogy az író valóban a kommunista eszmék eltorzításának veszélyére akarta-e figyelmeztetni saját korát, de az tény, hogy az általa leírt, a személyiséget totálisan megsemmisítő diktatúra néhány évvel a mű születése után máris valósággá lett.
A Mi persze nemcsak azért érdekes, mert az első modern - vagyis a veszélyt a dogmákba merevedett diktatúrában fellelő - antiutópia. Zamjatyin az orosz irodalom egyik legnagyobb formaművésze is, aki a sivár, kegyetlen jövőképhez egy nem kevésbé kegyetlen, töredezett, álprimitív stílust alakított ki. A regényt tehát művészi értékei sem hagyják elavulni, de sajnos nem hagyja elavulni korunk sem: annyi hátborzongató kísérlet, annyi "jótevő", "Őrzők Hivatala", annyi az embereket puszta "számokká" változtató rezsim után még vannak a világnak olyan zugai, amelyekre Zamjatyin figyelmeztetése ma is érvényes.