A virginiai hegyvidék egyik házában átizzadt lepedőbe csavarodva borostás férfi aludt. Lucky, a kutyája, mellső mancsain nyugtatta fejét, és a tévé színes figuráit bámulta. Az „Óz, a csodák csodája” ment. 
Hirtelen azonban eltűnt a kép, és a hang is elnémult, csak egy csillogó fehér fénypont villódzott a képernyő közepén, aztán az is kialudt. A hosszú előszoba végében lévő bejárati ajtó előtt négy árnyék suhant el: apró, karcsú, nem emberi, gyors mozgású alakok. 
A kutya izgatottan leugrott az ágyról és idejében kimenekült a házból. Fülsüketítő robbanás törte meg a csendet. A vákuum kiszippantotta a levegőt a ház belsejéből. A hatalmas erős sustorogó hang kíséretében letépte a falról az ócska tapétát. Az alvó férfi szeme tágra nyílt. 
– Nem kapok levegőt… – suttogta, miközben levegő után kapkodott. Hunyorogva pislogott, megpróbált látni valamit. 
A betolakodók a falon keresztül némán nézték a férfit. Háromszög alakú koponyájuk jól látszott a fényben. A férfi jobbra-balra dobálta a fejét. 
– Nem! Nem! Nem akarom megint! – Hangjából sütött az iszonyat. Küzdött a mellére nehezedő mérhetetlen súly ellen. A lények, mint a kísértetek, átsiklottak a falon, egyre közelebb. 
A környék kutyái őrjöngve csaholtak. A kis korcs is minden ízében remegett. Tekintetét le nem vette az óriási, kör alakú valamiről a kertben, amelyet vakító, fehér fény övezett. 
Gazdája sikolyait hamarosan felváltotta a néma csend…