„Elsőre annyit láttam, hogy a gróf bújik ki az ablakon. Arcába nem
pillanthattam ugyan, de a nyaka s a mozgása megbizonyosított, hogy ő az,
leginkább a keze, mert afelől tévedés nem lehetett. Érdeklődésem
rémületre vált, mikor azt láttam, hogy teljes teste kibukik az ablakon,
és kúszni kezd a falon, méghozzá fejjel lefelé a szédítő mélységnek, és
köpönyege, akár a denevérszárny, úgy borul fölébe. Nem hittem a
szememnek. Gondoltam, a holdfény játszik velem. Jobban belemeredtem a
derengésbe, de úgysem láttam egyebet: a keze meg a lába ujja
kapaszkodott a kövek illesztései közé… Rettegés szállt rám, mert tudom,
hogy nincs menekvés innen, s okom a rettegésre szaporodik…”