A Bolt nyitva: Hétköznap 12 -19 -ig, Szombaton 10 -18 -ig Címe: 1067 Budapest Szondi u. 18/a.
A Föld elöregedett, a vörösen pislákoló Nap bármelyik órában kihunyhat, véget érhet a világ. E mesés és borzongató, távoli jövőben, az emberiség huszonegyedik eónjában kietlen pusztaságokkal szabdalt, egymástól elszigetelt kultúrák vívják magányos harcukat a túlélésért. Ascolaisban és Almeryben, a Leomló Faltól nyugatra eső területen él egy csapat varázsló, akik szövetségbe tömörültek, hogy védelmezhessék érdekeiket. No meg persze, az értékeiket…
Közösségük szabályait a Kék Alapelvben, a Monstramentumnak is nevezett törvénykönyvben fektették le, mely eleve meggátolja az egymás közötti háborúskodást, a nyílt viszálykodást… De vajh, ki vethetne gátat annak, ha valaki fondorlatos módon, az Alapelv betűit kiforgatva próbálja elorozni társai varázstárgyait?
Rhialto már maga sem emlékszik, ki és mikor aggatta rá a kissé gunyoros „Csudálatos” ragadványnevet, de úgy rémlik, nem mágikus képességei ihlethették az illetőt, inkább hóbortos öltözetei és szokásai, valamint a hölgyek körében aratott sikerei. Ő maga is merész terveket szövöget varázslótársai mágikus IOUN-köveinek megkaparintására, ám amikor őt rabolják ki – a Monstramentum törvényeinek betűi mögé bújva –, felháborodott, kétségbeesett küzdelembe kényszerül…
Három különleges történet a Haldokló Föld-ciklus huszonegyedik eónjából – most először egy kötetben, új fordításban!
Tartalomjegyzék:
Előszó
Bevezetés a Haldokló Föld világához
A Murthe
Fader Fuvallata
Morreion
Ha ismered ezt a játékot, írd meg a véleményedet, és segíts másoknak a választásban.
Ehhez először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, itt az idő — aztán gyere vissza, és folytasd a véleményed megírását.
Bejelentkezés / RegisztrálásGyors, biztonságos és kényelmes vásárlás.
Több, mint 20 éve itt vagyunk, és partnerek vagyunk a hobbidban! Legyen az társasjáték, sci-fi és fantasy könyv, szerepjáték vagy terepasztalos játék.
Díjazzuk, ha rendszeresen nálunk vásárolsz! Gyűjtjük a vásárlásaidat, és bizonyos összegek után kedvezménykupont adunk ajándékba, sőt 100.000 Ft összvásárlás felett minden vásárlásodra kapsz +5% kedvezményt.
Közvetlen, segítőkész csapatunk van, akiknek mind a hobbija a munkája! Akár személyesen jössz be, akár az ügyfélszolgálatunkat keresed meg, kedves, rugalmas, hozzáértő kollégákkal találkozhatsz, akik válaszolnak, segítenek és megoldják.
Nagyon fontosnak tartjuk a személyes, bolti kiszolgálást is az online rendelés mellett, mert hiszünk a személyes ajánlás és a termékek kézzelfogható megismerésének értékében.