A múzeum falai már nem tartanak ki. A Mérhetetlen Vének hatalmának nem áll ellen a tégla és a cement. Arkham utcáit ellepték a rémek, felfalva a halandók lelkeit, ragályként terjesztve a rettegést és őrületet. Csupán egy maroknyi nyomozó képes felfogni ezt a csapást és megállítani a világ végét, de lehet már el is késtek.
Rémségek városa
Az Elder Sign ezen kiegészítőjében a játékosoknak, azaz nektek, Arkham városát bejárva kell megmentenetek az emberiséget a Mérhetetlen Vén megállításával. Ennek köszönhetően teljesen új terepre tévedtek, új veszélyekkel, feladatokkal találjátok szembe magatokat.
Félelmetes épületek
Arkham városát már hosszú idők óta rémtörténetek lengik körül. Boszorkányokról szólnak, gyilkosokról, emberfeletti kreatúrákról, némelyek eredete az ősidőkig nyúlnak vissza. Ebben a környezetben sosem tudhatjátok, hogy mik lapulnak az ajtók mögött. Az alapjátékkal ellentétben itt nem tudjátok, hogy pontosan mire van szükségetek egy-egy helyszín megoldásához. Egyetlen információtok a feladat nehézsége lesz, illetve a jutalom.
A feladatok és események sokszínűek. Összefuthattok a rendőrséggel egy rajtaütés során, az antikváriumban találhattok egy különös varázstárgyat, de lehet csak egy összezúzott ajtót találtok vérnyomokkal. Arkham rengeteg furcsaságot rejt magában.
Képességek és tagságok
A város utcáit és épületeit járva számos különféle hasznos eszközt találtok majd a küldetéseket végrehajtásához. Ilyen például a képzettségek szerepe, amelyek a játékosnál maradnak egészen a karakter haláláig vagy eldobásig. Minden feladat megoldásához használhatóak. Például képzett lehetsz az okkult tudományokban, amely segítségével a terror dobást átforgathatod tudássá.
Több olyan lapot is megszerezhettek, amik a városban tevékenykedő szervezetekhez adnak bejutást. Beállhattok bandatagnak vagy akár az Ezüst Alkony társaságába is, amik jelentős előnyöket adnak majd bizonyos feladatok elvégzésekor.
A kapuk megnyílnak
A városban a tér és idő szövete megszakad a Mérhetetlen Vén jelenétének következtében. Dimenziókapuk nyílnak más világokra, amelyek beszippantják a játékosokat, hihetetlen kalandokba keverve őket. Ezek bezárása nem lesz egyszerű feladat, de meg kell tennetek mindent. Ha a kapuk nyitva maradhat, a szörnyek elsöprik az emberiséget.
Ki mersz menni az utcára?
A Gates of Arkham alaposan felforgatja az Elder Sign világát azzal, hogy a játékosokat kihelyezi a múzeumból egyenesen Arkham legveszélyesebb negyedeibe. A rejtett feladatok miatt megfontoltabban kell játszanotok és a feszültség mindig jelen lesz. Legyen bármilyen könnyű is egy kihívás, a győzelem sosem garantált.
A kiegészítő természetesen a legtöbb kártyatípusból ad még a játékhoz. Új fegyverek, mágiák, nyomozók és szörnyek kerülnek a birtokotokba, hogy még izgalmasabb lehessen a város világa.
Minden Elder Sign játékosnak és a Cthulhu-mítosz kedvelőjének ajánljuk Arkham városát!