A Bolt nyitva: Hétköznap 12 -19 -ig, Szombaton 10 -18 -ig Címe: 1067 Budapest Szondi u. 18/a.
2535. Az emberiség és a Szövetség háborújának első, elkeseredett napjaiban az UNSC életbe lépteti a Cole-protokollt, hogy megvédje a Földet és a belső kolóniákat attól, hogy a könyörtelen, idegen ellenfelük rájuk bukkanjon. Sokakat felkérnek, hogy töröljék ki a galaxisszerte megtalálható navigációs adatokat, amelyek felfedhetik a Föld helyzetét és teljes pusztulásba taszíthatják az emberiséget. Az ilyesfajta, veszélyes információk minden nyomának felszámolásával megbízottak között van Jacob Keyes haditengerészeti hadnagy is – akit a Tengerészeti Hírszerzési Hivatal most szigorúan titkos küldetéssel látott el… olyannal, amely a galaxis egy távoli sarkába viszi, ahol semmi sem az, aminek látszik.
A Külső Kolóniákon is túl kering a Hesiod bolygó, egy gázóriás, melyet hatalmas kiterjedésű aszteroidgyűrű vesz körül. Miközben a Szövetség folytatja az emberlakta világok elpusztítását a Hesiod körül, számos, emberi felkelők által támogatott túlélő lel menedére az aszteroida övben, ahol a bukdácsoló égitesteket egy törékeny, de igen leleményes településsé alakították, melyet úgy neveznek, a Törmelék, s amely farkasszemet néz a Szövetség egy kig-yarok emelte kolóniájával… és mégis túlélték.
E valószínűtlen béke híre azonban eljut mindkét harcoló félhez. Az UNSC szerencséjére, e kéretlen egyezség épp kapóra jön a spartanok Szürke Osztagának, egy háromfős renegát csoportnak, akiket azzal az egyszerű feladattal bíztak meg, hogy az ellenfél vonalai mögött okozzon akkora pusztítást, amekkorát csak képes. Ám a próféták szintén elküldik a legjobbjaikat – egy ambiciózus és könyörtelen elitet, aki oly’ elszántan küzd a befolyásért és a rangért, hogy ahhoz csak a brutalitása mérhető…
Ha ismered ezt a játékot, írd meg a véleményedet, és segíts másoknak a választásban.
Ehhez először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, itt az idő — aztán gyere vissza, és folytasd a véleményed megírását.
Bejelentkezés / RegisztrálásGyors, biztonságos és kényelmes vásárlás.
Több, mint 20 éve itt vagyunk, és partnerek vagyunk a hobbidban! Legyen az társasjáték, sci-fi és fantasy könyv, szerepjáték vagy terepasztalos játék.
Díjazzuk, ha rendszeresen nálunk vásárolsz! Gyűjtjük a vásárlásaidat, és bizonyos összegek után kedvezménykupont adunk ajándékba, sőt 100.000 Ft összvásárlás felett minden vásárlásodra kapsz +5% kedvezményt.
Közvetlen, segítőkész csapatunk van, akiknek mind a hobbija a munkája! Akár személyesen jössz be, akár az ügyfélszolgálatunkat keresed meg, kedves, rugalmas, hozzáértő kollégákkal találkozhatsz, akik válaszolnak, segítenek és megoldják.
Nagyon fontosnak tartjuk a személyes, bolti kiszolgálást is az online rendelés mellett, mert hiszünk a személyes ajánlás és a termékek kézzelfogható megismerésének értékében.