A Bolt nyitva: Hétköznap 12 -19 -ig, Szombaton 10 -18 -ig Címe: 1067 Budapest Szondi u. 18/a.
Castle Rock kisvárosában, Stephen King számos ikonikus történetének helyszínén él Scott Carey, az elvált belsőépítész. Monoton mindennapjait leginkább a beérkező munkák mellett a szomszédjába költözött fiatal nőkkel folytatott sikertelen küzdelem töri meg, akiknek a kutyái rendszerint az ő gyepén végzik el a dolgukat. Scott látszólag nem különbözik másoktól, mégis különös dolgok történnek vele. Napról napra egyenletesen veszít a súlyából, és teljesen mindegy, hogy ruhában vagy ruha nélkül, székkel vagy súlyzókkal áll rá a mérlegre, annak nyelve mindig az adott állapotnak megfelelő súlyt mutatja. Scott értetlenül áll a helyzet előtt, de mivel nem akar kísérleti nyúl lenni egy kórházi műtőasztalon, ezért titkáról egyedül barátjának, dr. Bob Ellisnek mesél. Mindeközben a gyepért folytatott harc során kiderül, hogy a szomszédai által működtetett új étterem gondba kerül. Amikor Scott felismeri a nők felé irányuló előítéletet, beleértve a sajátját is, úgy dönt, mindenáron segíteni fog. Scottnak azonban nem marad sok ideje, súlyvesztése felgyorsul, így szembe kell néznie az elkerülhetetlennel: hamarosan nem marad olyan fizikai erő, amely a földön tartsa. A valószínűtlen szövetségek, az éves futóverseny és Scott rejtélyes szenvedése végül közel hozza egymáshoz a feleket, és a legjobbat hozza ki azokból az emberekből, akik eddig csak a rosszat látták egymásban és saját magukban egyaránt.
Az Emelkedés különleges mese a megértésről, az elfogadásról és a segítésről. És persze a jelenkor amerikai mindennapjairól. Stephen King mindig meg tudja lepni az olvasóit és képes új oldaláról megmutatkozni. Garantáltan felemeli olvasóját.
Ha ismered ezt a játékot, írd meg a véleményedet, és segíts másoknak a választásban.
Ehhez először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, itt az idő — aztán gyere vissza, és folytasd a véleményed megírását.
Bejelentkezés / RegisztrálásGyors, biztonságos és kényelmes vásárlás.
Több, mint 20 éve itt vagyunk, és partnerek vagyunk a hobbidban! Legyen az társasjáték, sci-fi és fantasy könyv, szerepjáték vagy terepasztalos játék.
Díjazzuk, ha rendszeresen nálunk vásárolsz! Gyűjtjük a vásárlásaidat, és bizonyos összegek után kedvezménykupont adunk ajándékba, sőt 100.000 Ft összvásárlás felett minden vásárlásodra kapsz +5% kedvezményt.
Közvetlen, segítőkész csapatunk van, akiknek mind a hobbija a munkája! Akár személyesen jössz be, akár az ügyfélszolgálatunkat keresed meg, kedves, rugalmas, hozzáértő kollégákkal találkozhatsz, akik válaszolnak, segítenek és megoldják.
Nagyon fontosnak tartjuk a személyes, bolti kiszolgálást is az online rendelés mellett, mert hiszünk a személyes ajánlás és a termékek kézzelfogható megismerésének értékében.