A Bolt nyitva: Hétköznap 12 -19 -ig, Szombaton 10 -18 -ig Címe: 1067 Budapest Szondi u. 18/a.
A Frosthaven egy kis előőrs történetét meséli el. Egy előőrsét, amely White Oak fővárosától messze északra fekszik, folyamatosan küzd a zord időjárással, valamint az ismert és ismeretlen erők inváziójával. Azonban egy csapat zsoldos a végsőkig kitart, hogy a települést visszahozzák a pusztulás széléről. A kegyetlen hidegben azonban sokkal veszélyesebb fenyegetésekkel is szembe kell nézniük. A hegyekből támadnak az Algoxok, az inoxok nagyobb, jeti-szerű rokonai; az északi tenger felől áramlanak a vidékre a Lurkerek; és a pletykák szerint a fagyos pusztaságban önszántukból kóborló gépek is tanyáznak. A zsoldosok csapatának szembe kell néznie mindezen veszélyekkel, miközben új fajokkal is békét kell kötniük, hogy együtt szállhassanak szembe a még baljósabb erők ellen…
A Frosthaven egy teljesen önálló kaland a Gloomhaven (Homályrév) tervezőjétől és kiadójától, amely 16 új karaktert, 3 új fajt, több mint 20 új ellenséget, száznál is több új tárgyat és egy vadonatúj, 100 történetből álló kampányt tartalmaz. A Gloomhaven karakterei és tárgyai felhasználhatók lesznek a Frosthaven-ben is, és fordítva. Mivel azonban ez egy távoli hely, a tárgyak például nem alapból lesznek ott! A nyersanyagok sokkal értékesebbek, és a tárgyakat egy kézműves rendszeren keresztül kell elkészítened, nem pedig megvenned.
A Gloomhaven jól ismert harci mechanizmusai mellett a Frosthaven-ben a harcon kívül sokkal több lehetőség nyílik meg a játékosok számára, például számos rejtélyt kell megoldani, egy szezonális eseményrendszert kell átélni, és a játékos irányításával bővülhet ez a rozoga falu, ahol minden egyes új épület új utakat nyújt a fejlődéshez.
Ehhez először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, itt az idő — aztán gyere vissza, és folytasd a véleményed megírását.
Bejelentkezés / RegisztrálásGyors, biztonságos és kényelmes vásárlás.
Több, mint 20 éve itt vagyunk, és partnerek vagyunk a hobbidban! Legyen az társasjáték, sci-fi és fantasy könyv, szerepjáték vagy terepasztalos játék.
Díjazzuk, ha rendszeresen nálunk vásárolsz! Gyűjtjük a vásárlásaidat, és bizonyos összegek után kedvezménykupont adunk ajándékba, sőt 100.000 Ft összvásárlás felett minden vásárlásodra kapsz +5% kedvezményt.
Közvetlen, segítőkész csapatunk van, akiknek mind a hobbija a munkája! Akár személyesen jössz be, akár az ügyfélszolgálatunkat keresed meg, kedves, rugalmas, hozzáértő kollégákkal találkozhatsz, akik válaszolnak, segítenek és megoldják.
Nagyon fontosnak tartjuk a személyes, bolti kiszolgálást is az online rendelés mellett, mert hiszünk a személyes ajánlás és a termékek kézzelfogható megismerésének értékében.