A Bolt nyitva: Hétköznap 12 -19 -ig, Szombaton 10 -18 -ig Címe: 1067 Budapest Szondi u. 18/a.
Kiderült az igazság Sera tervéről, ami véget vetett a törékeny bizalomnak közte és Nyktos között. A lánynak semmi más nem maradt, csak a kötelessége, miközben olyanok veszik körül, akik nem bíznak benne. Bármit megtenne, hogy végezzen Kolisszal, az Istenek Hamis Királyával és az ő zsarnoki uralmával Elíziumban, hogy elhárítsa a halandók birodalmára leselkedő veszélyt.
Nyktosnak viszont van egy terve, és miközben együtt dolgoznak a megvalósításán, végképp nem hiányzik nekik a perzselő szenvedély, ami folyamatosan fellángol közöttük. Sera nem engedheti meg magának, hogy beleszeressen a megkínzott ősi lénybe. Főleg most, hogy minden eddiginél elérhetőbbnek tűnik számára egy olyan élet, ami nem forr egybe egy fenyegető végzettel. De a közösen megélt gyönyör és páratlan vágyakozás emléke annyira ellenállhatatlan, mint a szirének éneke.
És ahogy Sera kezd ráeszmélni, hogy nem csupán névleg szeretne Nyktos hitvese lenni, elhatalmasodik az őket körülvevő veszély. Egyre nagyobb támadások érik az Árnyékföldeket, és amikor Kolis hívatja őket az udvarába, nyilvánvalóvá válik egy újabb kockázat. Az élet ősi ereje egyre csak erősödik Serában, egyre közelebb taszítva őt a Ritkításának a végéhez. Márpedig Nyktos szerelme nélkül – amit a Halál Ősi Lénye képtelen érezni – nem fogja túlélni a Felemelkedését. Ha egyáltalán eljut a Felemelkedésig, és nem találja meg előbb Kolis. Mert fogy az idő. Seráé és a birodalmaké egyaránt…
Add át magad a sodrásának!
TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót!
Ha ismered ezt a játékot, írd meg a véleményedet, és segíts másoknak a választásban.
Ehhez először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, itt az idő — aztán gyere vissza, és folytasd a véleményed megírását.
Bejelentkezés / RegisztrálásGyors, biztonságos és kényelmes vásárlás.
Több, mint 20 éve itt vagyunk, és partnerek vagyunk a hobbidban! Legyen az társasjáték, sci-fi és fantasy könyv, szerepjáték vagy terepasztalos játék.
Díjazzuk, ha rendszeresen nálunk vásárolsz! Gyűjtjük a vásárlásaidat, és bizonyos összegek után kedvezménykupont adunk ajándékba, sőt 100.000 Ft összvásárlás felett minden vásárlásodra kapsz +5% kedvezményt.
Közvetlen, segítőkész csapatunk van, akiknek mind a hobbija a munkája! Akár személyesen jössz be, akár az ügyfélszolgálatunkat keresed meg, kedves, rugalmas, hozzáértő kollégákkal találkozhatsz, akik válaszolnak, segítenek és megoldják.
Nagyon fontosnak tartjuk a személyes, bolti kiszolgálást is az online rendelés mellett, mert hiszünk a személyes ajánlás és a termékek kézzelfogható megismerésének értékében.