A Bolt nyitva: Hétköznap 12 -19 -ig, Szombaton 10 -18 -ig Címe: 1067 Budapest Szondi u. 18/a.
Az emberiség földön kívüli intelligenciával való első találkozása nem tudott fényt deríteni az idegenek eredetére és céljaira. A Rámával randevúzó, talányt talány után felfedező űrhajósok csupán egyetlen tényt tudtak biztosan megállapítani: a rámaiak mindenből hármat készítettek.
Sokan ebből arra következettek, hogy a Naprendszert meglátogató idegen űrhajót további kettő fogja követni. És lám, igazuk lett: Hetven évvel az első csillaghajó után újabb Ráma dübörög a Föld felé!
Hiába fogadja azonban az új jövevényt jóval felkészültebb emberi expedíció, mint elődjét, a randevú a második Rámával hamarosan baljós események sorozatába torkollik. Az új csillagközi vándor ugyanis -bár kívülről szakasztott mása az első Rámának- új kihívásokat kínál felderítőinek, akik nem biztos, hogy mindig a legbölcsebb módon reagálnak ezekre...
Nagy reményekkel ültem neki, csalódtam. Lassú, vontatott, az első résznek a közelébe sem ér. A világképénél egy faék is bonyolultabb.