A Bolt nyitva: Hétköznap 12 -19 -ig, Szombaton 10 -18 -ig Címe: 1067 Budapest Szondi u. 18/a.
Honce-ban még mindig dúl a háború, az utakon s a vizekben mindenütt holttestek rothadnak. Mindenki legnagyobb megrökönyödésére úgy tűnik, Yeslnik, az Ostoba meg fogja nyerni a háborút, és az új önjelölt király uralkodása máris kezd úgy elhíresülni, mint Honce történek egyik legvéresebb, legkegyetlenebb korszaka.
A csapdába esett Gwydre úrnő és Artolivan atya kétségbeesett tervet szőnek egy Ethelbert nagyúrral való szövetségre, azt remélvén, hogy a két rossz közül így a kevésbé gonoszat kapják. Csakhogy Ethelbert fizetett orgyilkosai voltak azok, akik lemészárolták Jameston Sequint, és kevés híján Bransent is…
Bransent végtelen keserűséggel tölti el mindaz, amit maga körül tapasztal, és mindent megtesz, hogy kivonja magát az önző célokért folyó harcból. Ám a sors különös fordulatának és közös elköteleződésüknek köszönhetően az ifjú régi ellenségében, Honce Medvéjében, Bannag¬ran nagyúrban, fogadott atyja gyilkosában saját lelke sötét oldalával szembesül.
A szövetségek és a frontvonalak összekuszálódnak, a szándékok felismerhetetlenné válnak, régi barátokból ellenségek, ellenségekből szövetségesek lesznek.
Vajon miként alakul Honce népének sorsa?
Ha ismered ezt a játékot, írd meg a véleményedet, és segíts másoknak a választásban.
Ehhez először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, itt az idő — aztán gyere vissza, és folytasd a véleményed megírását.
Bejelentkezés / RegisztrálásGyors, biztonságos és kényelmes vásárlás.
Több, mint 20 éve itt vagyunk, és partnerek vagyunk a hobbidban! Legyen az társasjáték, sci-fi és fantasy könyv, szerepjáték vagy terepasztalos játék.
Díjazzuk, ha rendszeresen nálunk vásárolsz! Gyűjtjük a vásárlásaidat, és bizonyos összegek után kedvezménykupont adunk ajándékba, sőt 100.000 Ft összvásárlás felett minden vásárlásodra kapsz +5% kedvezményt.
Közvetlen, segítőkész csapatunk van, akiknek mind a hobbija a munkája! Akár személyesen jössz be, akár az ügyfélszolgálatunkat keresed meg, kedves, rugalmas, hozzáértő kollégákkal találkozhatsz, akik válaszolnak, segítenek és megoldják.
Nagyon fontosnak tartjuk a személyes, bolti kiszolgálást is az online rendelés mellett, mert hiszünk a személyes ajánlás és a termékek kézzelfogható megismerésének értékében.