Csak néhány kiválasztott tarthatja magát Gil barátjának. Az egyikük, Sárkányvész Egar könyörtelen majak harcos, aki testvéreként tiszteli. A másik pedig Archeth, a rejtélyes kiriath nép utolsó megmaradt leánya, akik egykor fejlett technológiájuk segítségével megmentették a világot az aldrainok sötét mágiájától, majd épp olyan rejtélyesen távoztak, mint ahogy megérkeztek. Csakhogy Egar és Archeth megtanulták rettegni a barátjukat komor árnyékként kísérő végzetet – akár egy haragos isten átkát.

Most a kiriathok egyik titokzatos intelligens szerkezete bolygóközi pályájáról letérve lezuhant, méghozzá azzal az üzenettel, hogy az emberiségre új – vagy inkább ősi – veszély leselkedik, mégpedig Fattyú Ilwrack személyében, akit a szürke helyek kísérteties vidékén, az aldrainok hazájában neveltek férfivá. Hiába ember, sajátjukként bántak vele – és egyesek szerint egyik legendás harcosuk szeretője lett –, amíg végül a legendák ködébe vesző régmúltban legyőzték. Most mágikus álomba merülve szunnyad egy szigeten, amely az emberek világa és a szürke helyek közt sodródik. Ébredése után hozzá sereglik majd az aldrainok népe, hogy erejük teljében térjenek vissza – és az emberiség ezúttal már a kiriathok segítségére sem számíthat.

Expedíció indul, hogy a hosszú és veszélyekkel teli hajóút végén megleljék a Fattyú Ilwrack szigetét. Gil, Egar és Archeth mind részt vesznek benne: mindegyikük maga mögött akarja hagyni sötét múltját, és megváltást találni a jövőre. De a megváltás nem olcsó mulatság. Ahogy a túlélés sem. Legyen szó akár Ringil Eskiathról, akár istenről vagy halandóról, aki bábuként akarja őt használni.