Gamenight - Squid Game

A cikk megjelenése: 2022-11-24

Kipróbáltuk a Squid Gamet 6 fővel. Hát, ahogy egy ilyen heavy euroban lenni szokott, rengeteget számított a stratégia és az előre megfontolt lépések, a szerencse szerepe aprócska, szinte elhanyagolható.

Első menetben már láttam, hogy kemény ellenfelekkel állok szemben, így a Piros lámpa – Zöld lámpa játékban végrehajtottam az stratégiám első lépését: megölettem a kezdő 7 játékosomból 6-ot! Ezt úgy hívják a heavy euros körökben, hogy „altatás”.

A második körnél már behívtam az MVP-met a 322-es játékosom, aki hozta is a minimumot és nem törte el a dalgona sütit. Itt a többiek 5-6 játékosukkal próbálkoztak, de a sütemények rendre törtek, és nem vették észre a szunnyadó veszélyt.

A harmadik kör piskóta volt, amíg a többiek egymás ellen állították hadrendbe a játékosaikat a kötélhúzás során, én tudtam, hogy itt csak a csapatszellem segíthet… (mivel még mindig csak 2 játékosom volt a többiek 3-4-5 ellen). Csapatba rendeztem és a 322-es hatalmasat rá rántott arra, amire kell, így továbbjutottak.

A negyedik körben már ki kellett nyitnom a fél szememet, hogy lássam a pályát, mert ide a csukott szem már nem volt elég. Robinak beáldoztam az egyik emberemet egy páros-páratlan játékban, mert láttam, hogy ez a győzelem most sokat jelentene neki. De utána ugye jött a 322-es… Kriszti ellen golyót kellett gurítanom és hát egy taktikus 3cm-es pusztító dobással kiejtettem és véget vetettem szánalmas vergődésének.

Az ötödik kör az üveg híd játék. Itt azért kijöttek a korábbi körök tervezett lépései és egy 50-50-et megnyerve (euro, ha mondom) sikerült a sor legutolsó 2 helyét elfoglalni. Robi előre szorult, de Kriszti kamikázézni kezdett és elég sok hídról meggyőződhettünk, hogy biztonságos. Aztán Kornél is megpróbálta ugyanezt a manővert, kevesebb sikerrel. A 322-esnek és bajtársának gyakorlatilag dobtak egy vörös szőnyeget, amin csak át kellett sétálni. Easy money.

Az utolsó, hatodik játék a Squid Game volt. Lehetett blokkolni, szúrni, lökni és futni. Ismerve a csapatdinamikát és jól felmérve azt, blokkolással kezdtem, amíg a többiek halálra szurkálták egymást. Kornélnak mivel csak 1 játékosa volt, futni hagytuk… ŐSI HIBA… VOLT… Következő körben rájöttünk, hogy Kornél eliramodott és csak akkor állíthatjuk meg, ha összefogunk, ez meg is történt, majd jól megszurkáltuk a kiélezett bicóküllővel. Krisztivel volt még egy kis lökdösődés a cél előtt, de nem tudom írtam-e már a 322-es volt a játékosom. Sok-sok hosszú kör után, mint egy király, úgy néztem végig a halottakon és enyém lett a rengeteg pénz.

A taktikus 322-es játékos!
aka. N. Tomi

A Tarsasjatekok.com kiemelt partnere!