Jégkorona

Új Könyv
 5.0
1 értékelés
  • Rövid leírás
  • Tulajdonságok
  • A sorozat többi darabja
  • Vélemények

A száműzött de Vigorard fivérek – Zmed, Hmuda és Lenk – Dré­nia legrangosabb arkhon családjának sarjai hat éven át nincstelen zsoldosként tengődtek a kathír Khigraj kán sere­gé­ben.
Mindvégig arról ábrándoztak, hogy egyszer majd elégtételt vesznek alattomos féltestvérükön, Toharon, aki csalárdsággal semmizte ki őket az örökségükből. És most eljött az ő idejük, hogy valóra váltsák álmukat. A rég letűnt guarni faj egy nagy­ha­talmú entitásának támogatását élvezve hazatérnek ott­ho­nuk­ba, hogy megküzdjenek igazukért – ha kell, akár egész Drénia és annak megcáfolhatatlan Törvé­nye ellenében is. Sejtették, hogy nem lesz könnyű dolguk, ám azt nem, hogy ők is csak bábok egy a távoli jövőbe mutató hatalmi játszmában, s hogy olyasmibe keveredtek, amibe sosem szerettek volna. Sem­mi nem az, aminek látszik. Sőt, még a látszat is hamis. Éles pen­gék kellenek az egymásba fonódott szálak elvagdosásához.

A VÉR ÉS KORONA-sorozat első kötete két regényt és egy no­vel­lát tar­tal­maz, melyekből megismerhetjük a drén fivérek bosszú­já­nak történetét, a drén–zhíli háború kezdetét, és a de Vigo­rar­dok heroikus küzdelmét hatalmuk megszilárdításáért. Egy régóta várt, hiánypótló kötet, mely az előzmények ismerete nélkül is olvasható, s amely történet végére a hamarosan meg­je­lenő folytatás, a VÉRREL ÍRT SORSOK tesz pontot.

Jégkorona

Szerzők: Caldwell, John,
Morris, Anthony G.
Kiadó: Cherubion
Kiadás éve: 2015
Sorozat: Vér és korona (1)
Címkék: Fantasy,
1-1 a(z) összesen 1 elemből
3392,- Ft3990,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
1 értékelés alapján

5.0

A pontok átlaga

  • 1
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
Írd meg a véleményedet
Ehhoz először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál itt az idő. Aztán gyere ide vissza és folytasd a véleményed megírását.Bejelentkezés & Regisztrálás
  • Az összes novella nagyon jó a könyvben, de legjobban a Drén fivérekről írtak tetszettek. :) Lehet azért mert a jövőről nem pedig a szereplők múltjáról szól. Ez azért lepett meg mert én a Skandar Graun rajongók közé soroltam magam eddig, de mostantól a fivérekről írt folytatásokat is hasonló lelkesedéssel várom mint régen a fél-ork harcos-papról írtakat. :)

Szállítás bárhová

Ingyen szállítás Magyarországon belül 12000,- fölött.

Rendelés telefonon vagy neten

Bármikor lemondhatod

Fizetési lehetőségek

Készpénzzel, Bankkártyával vagy Átutalással

60 napig teljes áron

Beszámítjuk bontatlan játékodat