Alkonyi őrség

Antikvár Könyv
 
0 értékelés
  • Rövid leírás
  • Tulajdonságok
  • A sorozat többi darabja
  • Vélemények
A Fény és a Setét erői immár harmadszor feszülnek egymásnak, és az ügy, amely kezdetben csupán néhány névtelen levél lenyomozásáról szólt, hamarosan sokkal nagyobb méreteket ölt. Az Éjszakai és a Nappali Őrség közös vizsgálatába az Inkvizíció is bekapcsolódik, és a képet tovább árnyalja egy elveszettnek hitt misztikus tárgy felbukkanása, amely akár valamennyi földi halandót Másfélévé változtathatja.

A nyomok egészen Bajkonurig vezetnek, és kiderül, hogy a legfőbb hatalomra törő titokzatos személy még a Nemzetközi Űrállomást is tervének részévé tette. Mágia és tudomány csap össze a végső leszámolás során, amelyben a mit sem sejtő emberiség jövője a tét.

Szergej Lukjanyenko Eurocon-díjas szerző kultikus regénysorozatának harmadik részében is bebizonyítja, hogy az igazán jó fantasztikus történetekben legalább olyan fontos szerep jut magának az embernek, mint a fantáziának és az izgalomnak

Alkonyi őrség

Szerző: Lukjanyenko, Szergej
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2008
Sorozat: Őrség sorozat
Sorozat hanyadik része: 3
Címkék: Urban fantasy,
1-10 a(z) összesen 10 elemből
2542,- Ft2990,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2542,- Ft2990,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
1800,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
1950,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
1800,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
1800,- Ft
Nem rendelhető
Előjegyezhető bejelentkezés után
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
1000,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
1800,- Ft
Nem rendelhető
Előjegyezhető bejelentkezés után
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2400,- Ft
Nem rendelhető
Előjegyezhető bejelentkezés után
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
1800,- Ft
Nem rendelhető
Előjegyezhető bejelentkezés után
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
Ehhez a termékhez még senki nem írt értékelést, vagy véleményt.
Ha ismered ezt a játékot, oszd meg véleményedet a többiekkel, segíts nekik a választásban. He tetszik a játék, akkor azért, hogy minél többen játszák, ha nem tetszik, akkor azért, hogy nehogy véletlenül megvegyék.
Írd meg a véleményedet
Ehhoz először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál itt az idő. Aztán gyere ide vissza és folytasd a véleményed megírását.Bejelentkezés & Regisztrálás

Szállítás bárhová

Ingyen szállítás Magyarországon belül 12000,- fölött.

Rendelés telefonon vagy neten

Bármikor lemondhatod

Fizetési lehetőségek

Készpénzzel, Bankkártyával vagy Átutalással

60 napig teljes áron

Beszámítjuk bontatlan játékodat