Naplovag

Új Könyv
 
0 értékelés
  • Rövid leírás
  • Tulajdonságok
  • A sorozat többi darabja
  • Vélemények
Raynard Tancarvil azzal a szándékkal érkezik Tigoronra, hogy barátja halotti leplét a föld alatt rejtező Sziklatemplom oltárára terítse. A szigeten azonban nem azt találja, amire számított: a külhoni országokból érkezett lovagok egymással viszálykodnak, az isteni parancsolatok betartása helyett azok megszegésében jeleskednek, s ennek okán nemhogy az ősi szentély visszafoglalása, de még a hídfő megtartása is lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Raynard vihar sodorta falevélhez hasonlatosan hányódik a hatalmasok között, míg végül beáll a zarándokok védelmezői, a Naplovagok közé, és velük együtt leereszkedik a mélybe, hogy megküzdjön a sötétség lényeivel, az Elfajzottakkal…

A Vasemberek szerzőjének regényében a Tigoron meghódításáért folyó Szent Háború történetébe nyerhet az olvasó betekintést.

Hősök, harcosok, felfedezők.

Mindannyian az ismeretlennel, a létüket s a világ sorsát fenyegető veszéllyel néztek szembe. Róluk szól ez az egyedülálló, történelmi fantasy novellákat tartalmazó kötet, melyet a címadó, Káosz világán játszódó regény, és a véreskezű karibi kalóz utáni hajszát bemutató kisregény foglal komor keretbe.

Naplovag

Szerző: Newman, Allen
Kiadó: Cherubion
Kiadás éve: 2009
Címkék: Fantasy, Antológia,
Nincs más termék ebben a sorozatban.
Ehhez a termékhez még senki nem írt értékelést, vagy véleményt.
Ha ismered ezt a játékot, oszd meg véleményedet a többiekkel, segíts nekik a választásban. He tetszik a játék, akkor azért, hogy minél többen játszák, ha nem tetszik, akkor azért, hogy nehogy véletlenül megvegyék.
Írd meg a véleményedet
Ehhoz először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál itt az idő. Aztán gyere ide vissza és folytasd a véleményed megírását.Bejelentkezés & Regisztrálás

Szállítás bárhová

Ingyen szállítás Magyarországon belül 12000,- fölött.

Rendelés telefonon vagy neten

Bármikor lemondhatod

Fizetési lehetőségek

Készpénzzel, Bankkártyával vagy Átutalással

60 napig teljes áron

Beszámítjuk bontatlan játékodat