Vének háborúja

Új Könyv
 5.0
3 értékelés
  • Rövid leírás
  • Tulajdonságok
  • A sorozat többi darabja
  • Vélemények

John Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni.
Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe. Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá - a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különösebbé és veszélyesebbé.

A könyvből itt olvashattok egy részletet.

Vének háborúja

Szerző: Scalzi, John
Kiadó: Agave Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2012
Sorozat: Vének háborúja sorozat (1)
Címkék: Sci-fi,
1-14 a(z) összesen 14 elemből
2533,- Ft2980,- Ft
Előrendelhető
Várható érkezés: 4-5 nap
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2788,- Ft3280,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2788,- Ft3280,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2533,- Ft2980,- Ft
Előrendelhető
Várható érkezés: 4-5 nap
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2788,- Ft3280,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2788,- Ft3280,- Ft
Előrendelhető
Várható érkezés: 4-5 nap
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2788,- Ft3280,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2958,- Ft3480,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
Nem rendelhető
Nem rendelhető, nem tudjuk, hogy lesz-e
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2278,- Ft2680,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
1800,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2000,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
2200,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
1900,- Ft
Raktáron van
Azonnal kapható a boltban
Ingyenes szállítás 12000,- Ft felett
3 értékelés alapján

5.0

A pontok átlaga

  • 3
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
Írd meg a véleményedet
Ehhoz először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál itt az idő. Aztán gyere ide vissza és folytasd a véleményed megírását.Bejelentkezés & Regisztrálás
  • Egyszerűen nem tudtam letenni. Nekem nagyon tetszett.
    Néha egy kicsit a StarCraft: Ámokfutás ugrott be olvasás közben.

  • Egyszerűen nem tudtam letenni. Nekem nagyon tetszett, ahogy befejeztem, kezdtem is a második részt.

  • Csak azért nem írom le, hogy mennyire jól sikerült, mert lassan túl magasak lesznek az elvárások, ha valaki nekiáll. Áh, a fene, nem bírom ki: egyszerűen fantasztikus!

Szállítás bárhová

Ingyen szállítás Magyarországon belül 12000,- fölött.

Rendelés telefonon vagy neten

Bármikor lemondhatod

Fizetési lehetőségek

Készpénzzel, Bankkártyával vagy Átutalással

60 napig teljes áron

Beszámítjuk bontatlan játékodat